I'm your destiny (Lee Joon OS +18)

Lee Joon

Úton vagyok az új áldozatom felé... megint. Immár több, mint 8 éve gyakorlok és járok bevetésekre. Szinte nincs olyan fegyver, amit ne tudnék használni, mindre kaptam kiképzést... Kicsiként nem pont ez volt a tervem, de a világ, melybe belecsöppentem, erre kényszerített. Most pedig már nincs megállás...

Aznap is - mint majdnem minden hétköznap - dolgozni voltam. Kivételesen örültem, hogy mennem kellett, így legalább feledtetett velem. Azokban az órákban nem gondoltam a barátnőmre… vagyis az exemre, akivel egy hete elég csúnyán szakítottunk. De az ő érdekében tettem…

Az új áldozatom ellen az exe bérelt fel. Fiatal, 25 éves srác, Lee Chang Sun. Nem tudom miért, de úgy éreztem, hogy vele egy kicsit többet kell játszadoznom, mielőtt végleg távozik az élők sorából...

- Nem, nem. - sóhajtva dőltem a falnak telefonnal kezemben. - Mondja le a tárgyalást! - végül bontottam a vonalat, majd felkaptam az aktatáskám, és elindultam az épületből a parkolóba. Úgy gondoltam, egy eldugott kávézóban nyugtom lesz…

Lehajtottam a bukósisakom sötét plexijét és mikor elindította a kocsiját, elé hajtottam, és úgy tettem, mintha nem láttam volna, hogy jön.

- Nők… - morogva próbáltam egyenesbe hozni a kocsim a hirtelen fékezés miatt. Az exem is borzalmasan vezetett…

- Oh, elnézést. - levettem a sisakot és megráztam a hajam, hogy drámaibb hatása legyen. - Ugye nem esett baja? Az én hibám volt, sajnálom.

- Én sem figyeltem. – legyintettem - Nem, én megvagyok. És ön?

- Én is... bár mintha a nyakam fájna egy kicsit, de semmi komolyabb. Ha esetleg mégis lenne valami problémája, akkor itt a névjegyem, hívjon fel nyugodtan. - odanyújtottam neki a cetlit.

- Nincs rá szükség, hisz semmi bajom. Akkor, viszlát. - felhúztam az ablakot, majd elhajtottam.

- Nem, tegye csak el! - utána gurultam a motoron.

- Mondom, hogy nem kell. - pillantottam rá.

Hát jó, akkor más módszerhez folyamodok. Ismét lecsaptam a plexit, felgyorsítottam a motort és elé vágtam. Nem hagyom ilyen könnyen elmenekülni...

- Ya! Maga megbolondult? - dühösen szálltam ki a kocsiból, miután újra fékezésre kényszerültem. - Ne legyen ennyire rámenős!

- Nem vagyok rámenős, csak nem szeretem, ha levegőnek néznek. Szeretem a kezemben tartani az irányítást és nem papucs lenni.

- Na jó. Mit akar tőlem?

- Feltételezem, egy görbe éjszakával nem csigáznám fel nulla ismeretség után, ezért megelégszek egy kávézással is.

- Muszáj? Nincs sok időm rá...

- Akkor tegye el a kártyámat és hívjon fel, ha lesz ideje. Bár, már tudom, hogy hol találom... - rá kacsintottam és elhajtottam.

Sóhajtva szálltam vissza a kocsimba. Túl fura nekem ez a nő. Nem hinnem, hogy érdeklődni fogok utána…

A többi ilyenkorra már rég az óhajaimat leste, de ő... azt hiszem, más módszerrel kell próbálkoznom.

Végül maradtam az eredeti tervemnél, és beültem egy kávézóba.

Nem tudta ugyan, de követtem őt a kávézóhoz. Egy közeli nyilvános WC-ben átöltöztem, felvettem egy parókát és beléptem az üzletbe.

Rendeltem egy nagy adag feketekávét, aztán tanulmányozni kezdtem az új projekt adatait.

- Elnézést...! - odaléptem az asztalához - Fel tudná nekem váltani a pénzem, azt mondták, hogy túl nagy címlet és nem tudnak belőle visszaadni. - egy ártatlan mosoly kíséretében felé nyújtottam a bankót.

- Fel. - bólintva szedtem elő tárcám, majd pár kisebb értékű bankóból összekapartam neki az összeget. - Így megfelel?

- Nagyon szépen köszönöm. - meghajoltam és visszamentem a pulthoz. Amint megkaptam az italt, ismét odamentem hozzá. - Zavarná, ha csatlakoznék önhöz?

- Hát, ha nem gond, hogy közben olvasok.

- Nem zavar. Csak nem szeretek egyedül kávézgatni, olyan magányosnak érzem olyankor magam... jól jön a társaság.

- Rendben, üljön csak le. – legyintettem.

- Biztosan nem zavarom? Úgy tűnik, mintha nagy munkában lenne. - leültem vele szemben és közelebb hajoltam hozzá, hogy beláthasson a felsőmbe, ha esetleg felnéz egy pillanatra... - Csak nem ügyvéd?

- Nem. - olvasgattam tovább.

- Akkor... talán építész?

- Nem.

- Oh... úgy látom, nem igazán szeret beszélgetni.

- Elnézést, de ez elég sürgős ügy. - néztem fel rá.

- Sajnálom, hogy megzavarom. Azt hiszem, most megyek is, inkább otthon fogyasztom el. Viszlát!

- Viszlát. - ásítva néztem utána.

Ezt nem hiszem, így sem sikerült! Mégis mivel próbálkozzak, hogy végre foglalkozzon velem?! Olyan, mintha ő szórakozna velem, és nem én vele... Azt hiszem, a durvább módszerekhez kell folyamodnom.

Lassan megiszogattam a kávém, aztán összepakoltam, s elhagytam a kávézót. Úgy döntöttem, haza megyek és alszok egy keveset. Aztán visszamegyek dolgozni.

Visszavettem a motoros szerkómat és elhajtottam. A gépen utánanéztem, hogy mit érdemes még tudnom róla, hogy könnyebben behálózhassam, és kevésbé tűnjön fel neki, hogy mire készülök. Bár tény, hogy sokkal egyszerűbb lenni csak szimplán megölni, de... olyan régen szórakoztam már.

Az otthoni alvás után letusoltam, ittam egy újabb kávét, visszavettem az öltönyöm, s újra indultam dolgozni.

Az információgyűjtés után összeszedtem magam és elmentem a cégéhez, immár a saját "énemben", nem vettem álruhát... Mikor beléptem az irodájába, nagyon meglepettnek tűnt, de nem igazán zavartattam magam. - Ha a hívására várok, akkor sosem lesz meg a kávé. Ezért hoztam én és helybe jöttem. - letettem elé a két poharat.

- Esküszöm, ön rosszabb, mint az exem. - sóhajtva néztem fel rá.-Minek akarja ennyire azt a kávét?

- Mert kell nekem. - egyik kezemmel megtámaszkodtam az asztalon, másikkal pedig megfogtam nyakkendőjét és közelebb húztam magamhoz. - Az enyém lesz, ha akarja, ha nem.

- Nem hinném. - néztem szemeibe - Nem szeretem az ilyen nőket. Csak egy menetre jók, de amúgy sehol semmi.

- Az lenne életed legjobb menete, hidd csak el. - apró puszit adtam arcára.

- Hmm… legyen. - elégedetten markoltam kerek fenekébe. - Este felviszlek magamhoz.

- Ha tudom, hogy ilyen könnyen megadod magad, akkor már a parkolóban lekaptalak volna. - kihívóan mosolyogva ültem vissza a székbe.

-Hát.. egy menetben általában benne vagyok. - vontam vállat.

- És ez nem jött be az exednek, igaz? Ha ilyen egyszerűen elcsábulsz, akkor... persze nekem ezzel nincs bajom.

- Sosem csaltam meg… ő tette velem. - vontam vállat.

- Szegény pici szívecskédet összetörte... gonosz nőszemély. Majd este meggyógyítom, de most mennem kell, még van egy kis dolgom. Viszlát, édes, később találkozunk! - dobtam neki egy csókot és távoztam.

Kora este hazafelé menet beugrottam a közeli boltba egy édes pezsgőért, aztán otthon felhívtam a csajt, hogy mi legyen…

- Helló, édes! Mit szeretnél?

- Mikor akarsz jönni, bébi?

- Mikorra menjek?

- Akár már most is jöhetsz.

- Összeszedem magam és fél órán belül ott vagyok.

- Siess édes! - nyomtam ki a telefont.

Gyorsan letusoltam, kerestem valami sexy fehérneműt, fújtam magamra egy kis parfümöt, belebújtam a dögös bőrszerkómba és már indultam is... 30 perccel később már az ajtajában álldogáltam és vártam, hogy kinyissa.

- Jó estét! - vigyorogva nyitottam neki ajtót. - Gyere csak bentebb.

- Neked is, köszi. Hova rakhatom a bukómat?

- Oda. - mutattam a cipős szekrény tetejére.

- Köszi... - lettem a komódra - Na, mit szeretnél? - elé léptem és átkaroltam nyakát.

- Téged. - csúsztattam kezeimet formás popsijára.

- Hmm... és most azonnal vagy még szeretnél várni?

- Mire kéne várnom, bébi? Nem értelek..

- Csak kérdeztem. - közelebb hajoltam hozzá és már majdnem megcsókoltam - Szomjas vagyok, van valami italod? - ellöktem magamtól.

- Szóval te szeretsz játszani... Van, pezsgőt hoztam.

- Mondtam... Behűtötted már?

- Be. - sóhajtva mutattam a konyha felé.

- Kihozod két pohár kíséretében? Én addig szétnézek nálad.

- Inkább gyere segíteni. Nem muszáj kutakodnod nálam.

- Naa~! Ne kéresd már magad! - néztem rá ártatlanul.

- Gyerünk. - mutattam a konyha felé.

- Miért nem teszed meg, nem kérek sokat. Ráadásul, én vagyok a vendég...

- Túl fura vagy te ahhoz, hogy egyedül hagyjalak. - ráztam a fejem – Na, mivel vendég vagy, pont ezért nem teszed azt, amit én nem akarok…

- Akkor csak szépen leülök a kanapéra és megvárom, hogy kihozd, oké?

- Legyen. - morogva mentem be a konyhába a kért italért és poharakért, aztán visszasétáltam hozzá.

Míg ő kint volt, addig én kihámoztam magam az overálból és egy szál fehérneműben ücsörögtem a kanapén.

- Huhh. - egy pillanatra megtorpantam, mikor megláttam. Nagyon jó nő volt, az már biztos.

- Na mi van, nem iszunk? Ha így folytatod, sose jutunk el az ágyadig.

- Ne nyafogj annyit. Inkább fogd meg a poharakat.

- Nem nyafogok, csak nem érek rá sokáig.

- Te akartál annyira jönni. - közben kibontottam a pezsgőt. – Tessék, igyál.

- Köszönöm. - megvártam, hogy magának is töltsön, aztán koccintottam vele. - Jó ízlésed van, finomat választottál. - közelebb csúsztam hozzá.

- Köszönöm. - kezem csupasz combjára tettem, s cirógatni kezdtem őt.

Letettem a poharat az asztalra, nyakához hajoltam és csókolgatni kezdtem...

- Mit is mondtál, hogy hívnak? - sóhajtottam halkan.

- Az lényeges? Úgysem találkozunk többször... - tovább puszilgattam, miközben gombjaival babráltam.

- Honnan tudod.?

- Csak tudom. De ne dumálj már feleslegesen! - hosszan megcsókoltam, mialatt letoltam válláról az inget.

- Jól van. - mormogva hagytam, hogy azt tegyen, amit akar. Ha már ennyire ki van éhezve...

Eldöntöttem a kanapén és övétől felfelé haladva végignyaltam felsőtestén. - De cuki vagy, ahogy liba- bőrösödsz. - halkan kuncogva pusziltam ismét nyakába.

- Rég voltam már csajjal… kissé elszoktam tőle.

- Mi van, az exed nem hagyta magát? Vagy csak nem tudta, hogy mit szeretsz igazán?

-Mindenkinek hagyta magát, pont ez volt a baj.. Még jó, hogy nem kértem belőle..

- Akkor hagyd, hogy én kényeztesselek. - kigomboltam nadrágját és lehúztam a cipzárt, majd óvatosan benyúltam a két textil közé.

Amíg ő alul ügyködött, addig tarkójánál fogva visszahúztam magamhoz egy hosszabb csókra. Ki akartam élvezni ezt az estét…

- Te tényleg nagyon ki voltál éhezve. Alig értem hozzád párszor, de máris teljesen fel vagy pörögve.

- Én mondtam… - sóhajtva néztem le kezére - Segíts rajtam bébi!

- Azt teszem, édesem. Hamarosan nem emlékszel majd arra az idióta nőszemélyre, aki ezt tette veled. - kicsit vicces, hogy a munkaadómat így lehordom, de amiről nem tud, az nem fájhat neki.

- Nagyon remélem. - újra visszahúztam magamhoz, hevesebben kezdtem csókolni. Nem tudom mivel foglalkozhatott a csaj, de baromi jól csinálta a dolgát.

Visszacsúsztam a kanapé túlsó végébe és lehúztam róla a nadrágot a boxerével együtt, majd rámarkoltam férfiasságára. - Hm, alakul-alakul. - elismerően hümmögtem.

- Azt érzem. - morrantam fel - Gyerünk kislány, csinálj valamit!

Letoltam a bugyimat, rátámaszkodtam mellkasára és előre-hátra kezdtem péniszén mozogni.

Elégedetten néztem rajta végig… baromi szexi volt. A látványtól még jobban beindultam, úgyhogy alig bírtam türtőztetni magam, hogy ne ültessem rá…

"Élvezd ki, amíg teheted, mert már nem sokáig élsz." - gondoltam magamban, miközben mellkasát markolásztam karmolásztam... annyira dögös pasi, kár lesz érte.

- Ülj már rá! - mordultam fel. Nem bírtam már magammal egyáltalán.

- Nyugi... a parancsolgatás rám nem hat. - levettem a melltartómat és ledobtam a padlóra. - Miért vagy ennyire isteni pasi?

- Az lennék? - mosolyodtam el, miközben őt lassan magamra húztam - Fogalmam sincs… de te sem panaszkodhatsz.

- Nem is akartam... És igen, az vagy. Kér, hogy ez lesz az utolsó találkozásunk...

- Miért lenne az utolsó?

- Mert holnap reggel lehagyom az országot. 

- Kár… - cirógattam hátát.

- Kár vagy sem, de ez van. - picit megemeltem a csípőmet és kezemmel segítve óvatosan magamba vezettem merevségét.

- Miért nem maradsz még pár napot? - húztam fentebb magamon.

- Nem lehet, mennem kell. - lassan elkezdtem mozogni.

- Hát jó. - nyögtem fel halkabban - Ezt viszont baromi jól csinálod.

- Mondták már páran. - kuncogtam halkan - De köszönöm a dicséretet.

- Páran? Szóval akkor te…? - meglepetten simogattam fenekét.

- Akkor én? - néztem rá kíváncsian - Mit szeretnél tudni?

- Ki vagy te? Honnan tudod a címemet? Hogy hol dolgozom? Van valami közöd az exemhez? - pillantottam rá.

- Egy éjszakára a végzeted. Jók a kapcsolatok. Épp sehol. Nincs. Most boldog vagy?

- A végzetem? - néztem rá furán.

- Pontosan, talán zavar?

- Nem… egész jó végzet vagy. - kuncogva kezdtem gyorsabban mozgatni magamon.

- Ah... - megpróbáltam jobban támaszkodni, de az erő kezdte elhagyni karjaimat... ezért inkább rádőltem mellkasára.

- Ez az bébi. - elégedetten mozgattam tovább - Kérek csókot.

Igyekeztem összeszedni magam és feltápászkodni, de eleinte nem igazán akart sikerülni... aztán végül mégis. Felegyenesedtem és a lehető leggyorsabb tempóra kapcsoltam.

Én is felnyögtem, fantasztikus volt.

- Hamarosan véged...!

- Az biztos. - morrantam fel.

- De tényleg... nem viccelek...

- Hmm? -néztem rá meglepetten.

- Semmi, semmi... - motyogtam halkan, majd párat ég "ugrottam" rajta és gyorsan leszálltam, hogy ne legyek terhes.

Párat rántottam péniszemen, aztán végül sikerült elmennem. - Mondhattad volna, hogy készítsék elő óvszert. - és lassan felültem.

- Jobb így. - míg még kissé euforikus állapotában volt, gyorsan előrántottam a pisztolyom az overálom zsebéből és fejéhez szegeztem.

- Te most… - döbbenten néztem rá a tükörből. - Mi a fene ütött beléd? Tedd azt le!

- Mi van? Megmondtam, hogy én vagyok a végzeted és hazudtam is. Az exed bérelt fel, hogy öljelek meg. Szóval, mi az utolsó kívánságod?

- Mi? De miért, ha ő tett nekem keresztbe? - értetlenül néztem fel rá - Ezt te sem gondoltad komolyan.

- Mert nem a megfelelő személlyel kezdtél. Sajnálom, de meg kell halnod. Bár igazán kár érted, jó pasi voltál.

- Ne, kérlek! - megpróbáltam felé fordulni, de ekkor elsütötte a fegyvert. Csak egy hangos dörrenés, egy hirtelen érzett fájdalom, vége volt…

- Viszlát, édes! - leguggoltam mellé és szinte élvezettel néztem végig, ahogy elvérzik. - Jó volt veled ez a pár órácska. - még nyomtam egy utolsó csókot ajkaira, majd felöltöztem. Rá is adtam ruhát, a lifttel levittem a garázsba, felültettem a motoromra és elhajtottam vele, hogy eltüntessem a hulláját... és már úton is voltam a következő célpontomhoz.